
Minden erre járónak békés boldog új évet kívánok egészségben erőben szeretetben a családotok körében.
A hagyományos Luca széke 9 féle fából (kökény, boróka, jávor, körte, som, jegenyefenyő, akác, cser rózsa) állt össze, szögek helyett pedig kizárólag bükkfából faragott ékek tartották össze. 13 napig készült ("lassan, mint a Luca széke"), és óriási jelentősége volt: aki az éjféli misén felállt rá, megláthatta, ki boszorkány a gyülekezetben - annak ugyanis szarv vagy agancs jelezte a fején valódi boszorkányságát. A probléma csak az lehetett, hogy a boszorkány is könnyen megláthatta a széken álló alakot, és rögtön üldözőbe is vette, így a menekülő jól tette, ha mákot szórt maga mögé futás közben. Azt a boszorkányoknak kötelességük volt összeszedni, így nem érték utol a "leleplezőjüket", aki közben szerencsésen hazaérhetett, és - szintén kötelességének engedelmeskedve - elégethette a Luca székét.