2010. január 11., hétfő




Ma voltunk a dokinál az anyu ügyében mert az aszisztens azt mondta vérszegény. Na igen az de már javulóban van ahogy a doki mondja mert 2.9-ről indultunk és már 5.9 igaz még most sem érte el a legalsó határt a 7-est de már javul.A többi értékei is jók,na vannak amik meg nem. Azt mondja a doki Ő nem mondaná hogy valami eszi a vérét hanem inkább az hogy még mindig csak épül befelé a vas a csontvelőbe,a májba és a lépbe.Hogy ha kell a raktárból akkor tudjon honnét elvenni a szervezet.
na de hogy megnyugodjunk elküldte Szolnokra CT vizsgálatra amit március 01-én csinálnak meg nála.


Párom már egy hónap pihenés után ment dolgozóba.
Épp az előbb telózot,hogy változások vannak de nem jó irányba:( Pl: a szombati túlórát már nem úgy fizetik mint eddig hanem majd ha nem lesz munka akkor kiadják a dolgozóknak:(És ha valaki kilép a cégtől? Na akkor bottal ütheti a túlóráját:((
Hát mondta mert rengeteg kérdésem lett hirtelen hozzá,hogy majd estére személyesen elmondja,mi hogy is van és lesz. Most nem tudom megmondani pontosan ez a variáció meglett e szavazva vagy ezek már tények.

4 megjegyzés:

  1. Anyudnak jó egészséget kívánok.
    Nahát, sajnos ha tetszik, ha nem, a munkahelyeknek lesznek megszorításai...és itt tudom anyám,hogy nem jó dolgok lesznek...igaz angyon sok múlik azon hoyg amunkáltató próbálja-e azt hogy ne járjon rosszabbul senki...de nem könnyű...hisz igaz a munkáltató járulékoknál csökkenettek de az adható dolgokat meg megadóztatták...és még sorolhatnám a költségeket. Kívánom anyám, hogy azért ne legyen nagy megvonás Ervinéknél és legyen munkája, de tisztességel fizessék is ki...mert ugye meló az van, csak az hoyg kifizetik, an az nem mindig úgy van...legalábbis nálunk sajnos ilyen dolgokba is belefutunk, hiába nézek én utána a cégnek, mire fizetni kell, már csődöt is jelent....:(
    Na anyám nem szomorítalak már, ha nem tudok jót írni akkor hallgatok inkább.
    Szép hetet kívánok!:)

    VálaszTörlés
  2. Ami a dolgozónak rossz,az mindíg meg van szavazva...csak azt nem értem ki szavazza meg.
    Hoznak egy döntést,és vagy elfogadod,vagy nem.

    Anyukádnak mielőbbi gyógyulást kívánok.
    Puszi

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy sokfelé ezt a panaszt hallani. Van olyan hely, ahol a decemberi fizut még nem adták oda. Elborzongok és ilyenkor mindíg arra gondolok, hogy akármilyen szűkösen, de megvagyunk, ne szóljak egy szót sem.
    Csak az a kérdés, hogy meddig???
    Amióta keresőképes vagyok, azóta úgy élek, hogy nadrágszyj-szorítás!!! Nem lehetne már az utolsó éveket egy kicsit megkönnyíteni? Erre soha nem fogok választ kapni.
    Édesanyádnak jobbulást kívánok.

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a jókívánságokat itt is.

    VálaszTörlés